Néhány gondolat a TZ-4K-14 B tipusú
kerti kistraktorról.
Gyermekkorom kistraktora a TZ-4K-14 B. Az első Agrostroj kistraktor változat, amiről még gyermekként olvastam, az a T-4K-12 volt, amelyet azonban csak jóval később, a múlt század nyolcvanas éveinek végén láttam a valóságban először.
A masina összességében a következő képen láthatóhoz hasonlított, de elöl is volt sárvédő rajta, a motorháztető bordó volt és más apró részletekben is ettől némileg eltért.

1975-ben láttam az első TZ-4K-14-et, amely akkor került a Bácsalmás Nagyközségi Tanács Gazdasági és Műszaki Ellátó Szervezetéhez (a szervezet nevére nem biztos, hogy pontosan emlékszem, de a kis világoskék aljú, piros felsőrészű traktorra igen).

Aztán pár év múlva került egy példány a mi tulajdonunkba is. Az akkor még a háztáji gazdaság fontos kisgépe volt és húsz éven át jelentős szolgálatokat tett, majd a gengszterváltás után nem sokkal a motorja kilehelte lelkét és vagy tíz éven át állt használhatatlanul. Néhány éve nem kis ráfordítással, türelemmel és némi segítséggel felújítottuk. Valójában nem is felújításnak, hanem inkább restaurációnak nevezném ezeket a munkálatokat, amelyek a kisgépnek szinte minden alkatrészére kiterjedtek. Két embernek egy féléves szabadidős munkája ment rá. Munkaidő után és szombat-vasárnaponként folyamatos volt a szerelés. Majdnem minden részét szétszedtük és újra összeraktuk. Egy sor apró, jelentős, de nem látványos módosítást hajtottunk végre a konstrukción. Csak olyanokat, amely a konstrukció használhatóságát javította. Mindezt természetesen úgy, hogy a gép jellege lehetőleg ne változzék meg.
Ime az eredmény:

Ugyanez lett a pótkocsijának sorsa is. Mivel mindkettőnek az okmányai megvoltak, ezért a műszaki vizsga sem jelentett komolyabb akadályt.
Ezt az oldalt azért hoztam létre, hogy lehetőséget adjon a gépkonstrukcióval már rendelkezőknek és az érdeklődőknek a tipussal és a hozzá hasonló konstrukciókkal kapcsolatos tapasztalatok megosztására.
A traktor rövid műszaki bemutatása:
A TZ-4K-14 B jelű kistraktor egy törzskormányzású, négykerékhajtású, univerzális erőgép. Elsősorban kertészetek, faiskolák, szőlő-, gyümölcs- és zöldségféléket termelő kisparcellás gazdaságok, valamint háztáji gazdaságok sokcélúan használható kisgépe volt. A gyárilag hozzá rendszeresített munkagépekkel szántás, talajmarás, kaszálás, kultivátorozás, szállítás, föld- és hótolás, seprés, gyűrűs és sima hengerezés végezhető. A traktor motorja 14 lóerős kétütemű dízel. A sebességváltómű mechanikus, 4 előremeneti és 4 hátrameneti sebességfokozattal. A TLT a traktor hátulján található, sebessége motorfordulat- vagy sebességarányos. A traktort két egymástól független fékberendezéssel szerelték fel. A lábfék a hátsó kerekekre, a kézi rögzítőfék pedig a mellső kerekekre ható mechanikus működtetésű belsőpofás dobfék. A traktor függesztőművel és csatlakozó-berendezéssel is rendelkezik.
A TZ-4K-14 B kistraktor főbb műszaki adatai:
|
|
Motor:
|
SLAVIA
|
|
Jele:
|
1 D 90 TA vagy 1D 90 T
|
|
Névleges teljesítmény:
|
9.5 vagy 10 kW / 13-14 LE
|
|
Névleges fordulatszám:
|
2200 1/min
|
|
Furat/löket:
|
90/104 mm
|
|
Össz lökettérfogat:
|
660 cm3
|
|
Kompresszió viszony:
|
15:1
|
|
Tüzelőanyagellátó rendszer:
|
|
|
Adagolószivattyú:
|
MOTORPAL PR 1A 6K 290g140
|
|
Előbefecskendezési szög:
|
24°+2°
|
|
Fordulatszám-szabályozó:
|
röpsúlyos, végszabályozós
|
|
Levegőszűrő:
|
ciklonfejes, olajtükrös, fémhálós
|
|
Befecskendezési nyitónyomás:
|
140+10 bar
|
|
Üzemanyagtartály térfogata:
|
14 dm3
|
|
Kenési rendszer:
|
kényszerolajozás
|
|
Olajszűrő:
|
nemezbetétes, elszívó oldali
|
|
Olajcsere szükségessége:
|
200 üzemóránként
|
|
Feltöltési űrtartalom:
|
2 14 dm3
|
|
Hűtési rendszer:
|
axiálventillátoros léghűtés
|
|
Tengelykapcsoló:
|
egytárcsás, száraz
|
|
Sebességváltó:
|
homlok-fogaskerekes
|
|
Előremenet:
|
Max. sebesség: km/h
|
|
I.
|
2,32
|
|
II.
|
5,15
|
|
III.
|
6,66
|
|
IV.
|
16,45
|
|
Hátramenet:
|
Max. sebesség: km/h
|
|
I.
|
1,77
|
|
II.
|
3,96
|
|
III.
|
5,15
|
|
IV.
|
12,70
|
|
TLT:
|
|
|
Helyzete:
|
hátul, a traktor hossztengelyében
|
|
Hajtása:
|
motorfordulattól vagy haladási sebességtől függő
|
|
Átmérője:
|
35 mm
|
|
Bordák száma:
|
6 db
|
|
Fordulatszáma:
|
825 1/min vagy 3,3 fordulat/m
|
|
Differenciálmű: (elöl-hátul)
|
kúpfogaskerekes
|
|
Differenciálzár (csak elöl):
|
mechanikus, pedállal működtethető
|
|
Feltöltési űrtartalom:
|
4,7 dm3
|
|
Kormánymű:
|
mechanikus, csuklós
|
|
Fékberendezés:
|
|
|
Üzemi fék:
|
hátsó kerékre ható mechanikus dobfék
|
|
Rögzítőfék:
|
első kerekekre ható mechanikus dobfék
|
|
Járószerkezet:
|
|
|
Nyomtávolság:
|
700-1000 mm (fokozat nélkül állítható)
|
|
Gumiabroncsok mérete:
|
6,00-16"
|
|
Nyomása:
|
1,1 bar
|
|
Legkisebb fordulási sugár:
|
1,9 m
|
|
Emelőberendezés:
|
|
|
Névleges emelőképesség
|
0,5 kN
|
|
Emelési magasság:
|
365 mm
|
|
Szivattyú típusa:
|
IHZ JA 10/71 fogaskerekes
|
|
Névleges szállítóképesség:
|
10 dm3/min
|
|
Névleges nyomás:
|
50 bar
|
|
Feltöltési űrtartalom:
|
6 dm3
|
|
Villamos berendezések:
|
|
|
Akkumulátor:
|
12 V, 60 Ah
|
|
Generátor:
|
12 V, 150 W
|
|
Indítómotor:
|
12 V, 1,4 kW
|
|
Külső méretek:
|
|
|
Hosszúság:
|
2750 mm
|
|
Szélesség:
|
950-1170 mm
|
|
Magasság:
|
1300 mm
|
|
Tömegadatok:
|
|
|
Teljes tömeg:
|
870 kg
|
|
Első tengelyre eső tömeg:
|
325 kg
|
|
Hátsó tengelyre eső tömeg:
|
545 kg
|
Egykori gyártója: Agrostroj Prostéjov, Csehszlovák Szocialista Köztársaság.
Összeállította: Daám Zoltán agrármérnök
|